KARÁCSONYI HIEDELMEK ÉS NÉPSZOKÁSOK

A karácsonyi hiedelmek és szokások is rendkívül sokrétûek voltak. Változatosságuk valamennyi ünnepét felülmúlta. December 25-ét már a pogány hagyományokban is ünnepelték, ez volt a napünnep. Korunk legjellegzetesebb karácsonyi jelképe a karácsonyfa, amely nem volt országosan elterjedt még ötven éve sem. A múlt század végén jelent meg német hatásra. 

 A karácsonyhoz is sok babona társul. December 24-én reggel éhgyomorra sütõtököt kellett enni, hogy sok pénzük legyen az évben. Ennek a reggelnek fontos szerepe volt a várandós kismamák életében is, mert amilyen nemû ember elõször ment a házukhoz, olyan nemû lett az újszülött. Karácsony estéjén, éjfélkor misére mentek. A lányok tizenkét cédulát vittek magukkal, rajtuk egy-egy férfinévvel, és Úrfelmutatáskor egyet húztak ki közülük, és megtudhatták leendõ párjuk nevét.

Másik jóslási módhoz szükség volt egy disznóra. A lánynak mezítláb oda kellett menni az ólhoz, a deszkába kellett rúgnia, s ha megszólalt a sertés: egyet röffent - az évi házasság, ha többet - annyi év múlva köttetik a frigy. Általában vén disznó hangja özvegy-, a malacé legényembert jelentett.

Országszerte szokás, hogy Karácsony- illetve ma már egyértelmûen Szilveszter-éjén ólmot öntenek. Az öntetbõl könnyen kikövetkeztethetõ a jövendõbeli foglalkozása.

 A legnépszerûbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen a bethlehemezés volt. Alakoskodók jártak házról-házra és az evangéliumot népszerûsítették, Jézus születését jelenítették meg, és termékenységet, bõséget, boldogságot kívántak a ház lakóinak.

Szilveszterkor, különösen éjfélkor fontos szerepe volt a zajkeltésnek, amelyet gonoszûzésre, bõségvarázsló mágikus eljárásokra alkalmaztak. Ma talán ennek a megfelelõje a hangos, vidám évbúcsúztatás.