Velence és a Karnevál a gondolatainkban róla kialakított képen elválaszthatatlanok. Ez a lehetetlenre építkező város, a lehető legalkalmasabb rá, hogy a fantázia birodalmának fővárosa legyen. A farsang idején még több mítosszal, legendával telnek meg lagúnái.
Az "Adria királynője" csak táncol, sürögnek-forognak a világ minden tájáról ideérkező kíváncsiak, szerepelni vágyók, átváltozni akarók, nosztalgiázók, álomba merülők. A felvonulás a Canal Grandén kezdődik, hajdanán gyászmenet siklott végig Velence "főutcáján", amely az évek során karneváli lázzá változott.
A karnevál szó jelentése: carne vale - "ég veled hús", a nagyböjt előtti napokra utal. A carne másféle "húst" is jelentett. A szexualitás mindig is érdekesebb volt, mint az étel. Élnek is vele ebben az időszakban rendkívül nagy intenzitással. A velencei karnevál, amelyről az első utalások már több mint egy évezrede szerepelnek a törvényiratokban, december 26-án kezdődik, Santo Stefano napján. Ettől kezdve mindenki álarcot hordhatott, kivéve a vallási ünnepnapokat.
A velencei karnevál sok részletet megőrzött a múltból: a dózse és vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák és az ég hírtelen tele lesz menekülő színekkel, léggömbök százai repülnek, imbolyognak a magasban, mintha Velence is szállni készülne. A Campanile tornyából a Dózsepalota egyik oszlopához erősített drótkötélen lassan csúszik lefelé a papírral bevont gipszgalamb. Az emberek kiáltoznak, "Viva Venezia! Ciao Venezia!", a Columbina pedig a magasban kinyitja a hasát, és hullani kezdenek a szalagok és a konfettik. Másnap, hamvazó szerdán megkezdődik a nagyböjt.
A karnevál temetése. Húshagyókedd a karnevál utolsó napja és egyben a csúcsnapja is. Az utolsó napon búcsúznak el a Karnevál Hercegétől, és ahogy az első napon mindent odaadtak neki, ekkor mindent elvesznek tőle. Hogy elűzzék a tél rossz szellemét, s hogy valójában véget érjen a mulatozás, szimbolikusan megölik a karnevált. A Karnevál Hercege élt, evett, ivott, tobzódott, kiszórakozta magát kellőképpen ekkor stílusosan búcsút vesznek tőle. Elkísérik utolsó útjára és megsiratják. Az álarcosok kendőkkel törölgetik a szemüket, hogy kifejezzék szomorúságukat. Még bíróság elé is cipelik, rákennek minden rosszat, ami a városban történt, kiszabják rá a büntetést, majd a nép elkíséri a máglyához. A máglyánál az élő alak helyet cserél egy felöltöztetett szalmabábúval, amit aztán tűzre vetnek. A nép zokogást mímel, majd visonganak, és a seprűjükkel ütik a földet. A szalmabábú jelképében az önmagukban rejlő rossztól is búcsút vesznek. A karnevál egyik fontos eleme a tűz. A megtisztulást jelképezi, tűzre teszik a rosszat, és mindenki megszabadul a bűntől. Ezzel a pillanattal a természet végre kilép a télből és visszatér az élethez.
A maszk mögé bújva az ember személytelenné válik. Az ölti fel, aki el akarja rejteni magát. A célja lehet még az átváltozás is, de lehet félrevezetés, felvett - levetett szerep és üzenet, akár jelzés is. A maszk mögött feloldódnak a gátlások.
Minden kor rálel a saját maszkjára, a honfoglaló magyarok, az egyiptomiak, a görögök. A maszk mögé bújás kapcsolódik az átváltozás legfőbb művészetéhez a színházhoz. A mai velencei maszkok között sok színházi maszk is található. Egyébként ezeknek a maszkoknak karneválon túli életét az is igazolja, hogy az év bármely időszakában kaphatók és nem csak arcra húzható formában, hanem kisebb méretekben is falidíszként, vagy képként, de készülnek ékszerek is belőlük, egyszóval tele vannak vele az üzletek.
A legtöbb farsangi szokás szerte a világon hasonlít egymásra. A tél temetése, a tavasz köszöntése mindenütt jelentős hagyományokkal bír. A tűz, a maszkok, az álarcok és jelmezek felöltése, de a karneváli hangulat, a bálok és az evés-ivás is mindenütt jellemzője ennek az év eleji hangulatnak, amelybe természetesen beleillik a keresztény ünnepkör is.